
Hajnalban elértük a trieszti-öblöt. Fontos vendégek is utaztak velünk, Duinóba hívta meg őket az úrnő, ahol irodalmi szalont tartanak. Egyszer, állítják, hogy maga Victor Hugo is járt nála, meg Rainer Maria Rilke úr. (kilátás a kastélyból)
A duinói kastély a Triesztbe vezető tengerparti út mentén magasodik az öbölbe nyúló karszt-hegységen.
Egy kiránduló egyszer, a kastélyból jövet azt mondta, hogy csak azt sajnálja, hogy a festményeket nem lehetett megenni. Furcsállottam egy kicsit a sovány ürgét, gondoltam napszúrást kapott a kilátóban. De aztán magam is bementem. És tessék, az igazi olasz gasztronómia (bár a pizzát is szeretjük, de tudjuk, hogy utólag lett csak specialitás a szegények tésztájából) fellegvárába érkeztünk.
A kastély alatti hátborzongató bunker már sötétebb korszakról, a második világháborúról mesél.
Hitler parancsára építették, foglyokkal.
Duinó után kikötöttünk Triesztben. A Monarchia egykor legfontosabb kikötővárosa ma is jelentős kereskedelmi központ. Kelet és Nyugat találkozik itt. John Hajnal szociológus is felismerte a Balkánt, Közép-Európát és Nyugat-Európát összekötő város jelentőségét. Híres elméletében meghúzta a „Szentpétervár–Trieszt” vonalat, amivel a házasodási szokásokban mutatkozó eltéréseket szemléltette Kelet és Nyugat között.
Lehorgonyzunk Triesztben. Egy régi ismerős, Störr-kapitány fogad az utcán. Biztosan ismerik, hiszen Füst Milán regényt is írt róla. Elmeséli kalandos útját, hogyan gyulladt ki a hajója, a Giuditta, a trieszti kikötő előtt. Persze ő is régi tengeri medve, talpraesettségének köszönhetően szerencsésen kikötöttek. Azóta is ezt emlegeti: : „Baj nélkül befutottunk, mint Trieszt előtt a Giudittával.” (Füst Milán: Feleségem története, első rész)





