Gradus-mester 16. rész: Vitányi vadászatok és a középkori erdőgazdálodás

Régóta készülök, hogy megírjam Vitány várának és a romokat rejtő Vértesnek rövid úti jegyzetét. Sokat gondolkodom mostanában az erdőkön. Olyan természetesnek vesszük a jelenlétüket, hogy kirándulóutak kanyarognak a szurdokok, tölgyesek között. Aztán vannak cserkelőutak a vadászoknak, vadcsapások, egy-egy tanösvény. Pedig az erdő ma is sok karbantartást, tudatos művelést igényel.

„A Vértes Nagy Lajos király kedvenc vadászterülete volt.” Olvasható több ismeretterjesztő kiadványban. De pontosan mit jelent ez a mondat? Mi minden kell egy vadászathoz? Az erdők gondozására, a vadászkastélyok működtetésére komoly apparátusra van szükség, nem csak a vadászatok idején.

Fotók: (Különös és a kirándulókat is bizonyára megosztó “kiállítás” látható a Vértesben. A fák kérgébe számos állatot karcolt valaki, amelyek akár a Nagy Lajos kori vadászatokat is megidézhetik. A fák méretének növekedésével a fába “rajzolt” állatok is folyamatosan változnak. Ha így nézzük, akár műalkotások is lehetnek, ha úgy, akkor tarthatjuk rongálásnak is. Azt gondolom, hogy a közel évszázados fákra érdemes vigyázni, még a kérgükben sem ejteni sebet. A művészi célra pedig bárki ültethet fát a kertjében, csak győzze kivárni a közel 100 évet, amíg karistolni lehet a kérgében…)

Nagy Lajos, majd utódai idején az erdők gondozását a Vértesben a Nyitra megyéből Újtatára telepített kiváltságos soltészek szolgálták. Ősszel vadásztak a szarvasra és őzre, a tél a vaddisznóvadászat ideje volt.

soltész = főként a Felvidék erdős területein a betelepítést irányító vállalkozó, a telepített falu bírája

Most augusztus végét írunk, azaz, ha a középkorban lennénk, lassan készülődhetünk a király első őszi vadászatára. A vadászterületeket elöljárók gondozták, óvták a vadállományt és az erdőt az orvvadászoktól. A vadászati joghoz királyi adományozás útján lehetett hozzájutni. Nagyvadra csak a királyi udvar tagjai, rókára, nyúlra, borzra, madarakra a nemesek is vadászhattak. Legnépszerűbb a sólyommal való vadászat volt.

De kik azok az elöljárók, akik felügyelték a területet? Kik művelték az erdőket? Ismerjük Vitány várnagyainak nevét, egyikük egy Silstrang nevű 1417-ben a vértesi rablók ellen indított hajszát.

Vitány-várhoz 35 helység tartozott. Ez elsőre magas számnak tűnhet, ma ennyi település majdnem az egész megyét kiteszi. Azonban tudni kell, hogy a középkori falvak (villa) sokkal sűrűbben helyezkedtek el mint  a mai települések, számuk az ország területén megközelítette a 15 ezret. Kisebbek is voltak, mint egy mai község: egy ilyen faluban, öttagú családdal számolva átlagosan 118-an éltek.

Borsót, lencsét, babot, káposztaféléket termeltek és a középkorban virágzott a szőlőtermesztés. Vitány fénykorának idejében a jobbágy mezőgazdasági termelésének alapja a jobbágytelek (sessio) volt. Ez magában foglalta a falusi házat, a kertet („belsőség”), a szántót és a rétet, amelyek egyéni használatban voltak, valamint a falu osztatlan birtokához tartozó legelőt, erdőt, vizeket, amelyeket a jobbágy – mint a faluközösség tagja – használhatott.

Vitány várából persze adót is szedtek. A faluban élőknek a közösség tagjaként fizetniük kellett a rendszeres állami kapuadót (vagy 18 dénáros adó), a földesúrnak a kilencedet, valamint az egyháznak az egyházi tizedet. A földesúrhoz folyt be emellett a rendkívüli adó (collecta), de terményadóval és robottal is tartoztak a földesúrnak. Egy-egy egésztelek szántóföld 20−30 hold volt (vidékenként változó a méret, a föld minősége). De a telekaprózódás miatt gyakoriak voltak a féltelkes, negyedtelkes gazdálkodások. Mivel a vetésforgót még nem ismerték, két- illetve háromnyomásos rendszerben 5−7,5 holdon folyt a gazdálkodás egy negyedtelkes jobbágynál. Ennek a kétharmada, a ténylegesen hasznosítható föld, igen kevés. A legkisebb mezőgazdaságilag hasznosított terület tehát 1,25 ha körüli lehetett.

Mai méretekre átszámolva
1 hold = 0,43 ha
1 ha = 2,32 hold

Irodalom:
Engel-Kristó-Kubinyi: Magyarország története 1301-1526. Osiris Kiadó
B. Szathmári Sarolta: Királyi vadászatok a Vértes környékén. In: Szombathy Viktor (szerk.): Régészeti barangolások Magyarországon. Bp. 1983. 344−367.