
“A gyermekeknek az illusztráció mögött az égbe kell, hogy vesszen a tekintete.”
Bálint Lilla Katalin: A kecske című díjnyertes grafikája
2022. szeptember 15-én, csütörtökön a Rátkai Márton Klubban részt vettem az egyetemistáknak meghirdetett Kányádi versmondó- és versillusztrációs verseny díjazott alkotásaiból rendezett kiállítás megnyitóján. A tárlat az Ars Sacra Fesztivál keretében, Sebőkné Zalka Ilona, a Rátkai Klub titkára támogatásával nyílt és október végéig tekinthető meg a Kosztolányi tér közelében lévő galériában. A megnyitón a szavalóverseny három aranyérmese mellett elmondhattam Kányádi Arany János kalapja című versét.
A Kányádi-verseny két művészeti területet, az alkotó- és az előadóművészetet kapcsolja össze. A rendezvény meghirdetője a Károli Gáspár Református Egyetem Pedagógiai Kara, fővédnöke, Dr. Havas Judit előadóművész, irodalomtörténész. Havas Judit köszöntötte a résztvevőket, személyes emlékeit is megosztotta Kányádiról, és beszélt a szellemi örökség ápolásának fontosságáról. Dr. Tóth Etelka Mária, a Kar dékánhelyettese elmondta, hogy a verseny célja az alkotó tanárjelöltek, pedagógushallgatók megszólítása. Hiszen, akik képesek ilyen magas színvonalú alkotások létrehozására, azok eredményesen segíthetik a gyermekek művészi tehetségének kibontakozását is – emelte ki. Dr. Somodi Ildikó tanszékvezető elmondta, hogy két éve született a művészeti ágakat összekapcsoló verseny gondolata. A pedagógusképzésben kiemelt cél az alkotva nevelés – foglamazott – hiszen a pedagógusnak is alkotóvá kell válni, hogy a gyermekek tehetségét ki tudja bontakoztatni.

Somodi Ildikó hozzátette, ezeknek a tehetséges művészeknek, fiatal pedagógusjelölteknek a felelőssége is nagy, hiszen az ő kezükben van a jövő gyermekeinek esztétikai nevelése. Ma pedig, a képekkel elárasztott világban egyre jobban felértékelődik a jó illusztráció jelentősége. Az igénytelen illusztráció nem közvetít a könyv olvasója felé semmilyen többletet, kifullad az öncélúságban. A jó illusztráció viszont többletjelentést hordoz. „A gyermeknek az illusztráció mögött égbe kell, hogy vesszen a tekintete.” – idézte Jankovics Marcellt.
Első megjelenés: https://pk.kre.hu/index.php/1819-alkotva-neveles-kanyadi-kiallitas-az-ars-sacra-fesztivalon

