Írja Erdei Ferenc 1938-ban megjelent Parasztok című könyvében. Nem azt mondja, hogy bezárkózás, elszigetelődés a falusi élet. Hanem elé illeszt egy jelzőt, önző, azaz öncélú bezárkózás. Egy másik helyen meg is magyarázza ezt:
“Az ő termelésüknek már a fogyasztás a mértéke és nem a végtelen gyarapodás. Ezzel szemben a fogyasztásuk igényes és bőséges. Sokat és jól esznek-isznak, lakásukat kényelemmel rendezik be, beköltöznek a régi tisztaszobába s az egy házban lakók külön-külön foglalják el az egyes szobákat. Ruházatukban szeretik a díszt s még munkaruhának sem tűrik a dísztelen parasztszabásút. Ünnepeken és különösen az asszonyok mérhetetlen pompát fejtenek ki s úgy mutogatják magukat templomba menet, mint a pávák. Az egyén kényelmének legjobban a faj élete adja meg az árát.”
Ma úgy mondanánk, hogy “fogyasztói társadalom”, Erdei úgy fogalmaz: “Az ő termelésüknek a fogyasztás a mértéke, nem a végtelen gyarapodás.” (181.) Ha a tisztaszoba szót kivesszük, minden szava igaz sok mai családra is. A templom helyett pedig a pláza az, ahová vasárnaponként kiöltöznek az emberek.
A kérdés, hogy jól van-e így? Lehetne-e másképp? Egy kicsit talán többet látunk mint 1938-ban látott Erdei. A kényelemre berendezkedő fogyasztói társadalom nem fenntartható. A “fast fashion”, a “fast food”, a mértéktelen és értelmetlen fogyasztás kizsákmányolja a természetet. Ha szétnézünk a “mezőn”, a szántón, a nitrogéntől és másfajta műtrágyától felpuffasztott növényekkel, “szárcsökkentett” búzával találkozunk, monokultúrás hatalmas földtáblákkal, aminek a közelébe sem mehetünk a veszélyes vegyszerek miatt (ezt tábla is tiltja). De az élelmiszermérnökök védekeznek azzal, hogy nekik 8 milliárd embert kell etetniük, tehát nincs lehetőség kisebb hozamú termelésre.
Erdei úgy tekint a kialakult helyzetre, mint “fásultságra”. Az emberek elfáradtak, belefáradtak a földdel való munkába és keresik az egyszerű kényelmet. Az emberek “menekülnek abból a világból, ahol erkölcs és törvény a munka, nem pedig kényszerű szükség.” Menekülnek a városba, ahol ideje és mértéke van a munkának.
Úgy tekint a paraszti életmód felbomlására, a fogyasztói társadalomra, mint belefáradásra, menekülésre. A felejtés módozataira. De nem gondolja, hogy értékesebb lenne az a világ amibe az ember menekül. Mert abban föladja és megalázza önmagát. Céltalanul vágyainak és ösztöneinek kielégítésében él.
Juhász Zoltán András 