EGY REGÉNY
*Illyés Gyula: Ebéd a kastélyban*
Sokat forgattam Illyés könyvét. És vitatkoztam a lenti gondolatmenettel. Illyés is vitatkozott magával arról, hogy mi is az arisztokrácia szerepe, miért kerül valaki a társadalomban “fentebbre”, mivel jár a hatalom? Kiváltság vagy kötelesség? Felhívom a figyelmet egy mondatra: “HALÁLA EZÉRT TRAGÉDIA, EGY NEMZET ÜGYE.” A vezetők feladata, ahogy Illyés írja, “hogy egy esetleges nehezebb pillanatban megállják a helyüket”.
EGY DAL
március 15. — október 6., október 23. — november 4.
A magyar történelem nagy párhuzamai. Aki teheti, hallgassa meg CSEH TAMÁS — BEREMÉNYI GÉZA Lee van Cleef-jét. Falusi Márton így ír róla: “Lee van Cleef a nagy magyar elbukások, talpra állások, újrakezdések és a nagy magyar remények jelképe.”
EGY VERS
Faludy György: Október 6.
Szintén rámutat a magyar történelem párhuzamaira. 1950-ben elítéltként az ÁVÓ pincéjében írta. A harc értelme, hogy az ország szabadon virágozhasson, fejlődhessen. Ezzel szemben az 1949-es szabadságharc leverése után:
“S az ország rothadt. A rabságot
mindjárt megszokta s elfeküdt
a földön, mint télvízkor vágott,
rózsás rügyekkel tele bükk.
E rügyből egy se bontott zászlót:
a nagy tavaszi láz heve
kilobbant, múló szalmaláng volt
vagy elköltözött másfele,
Londonba, New Yorkba, Turinba
és hűs lidércként messze táncolt.”
EGY FILM (Sántha Ferenc regényéből készült filmadaptáció)
*Ötödik pecsét*
“A hatalmaskodási hajlam dióhéj a szolgasági hajlamhoz képest; az a tenger. Az viszi – elsősorban az kondícionálja – az előbbit.” – írja Illyés. Szabadság vagy szolgaság, ez volt a kérdése Petőfinek is a Nemzeti dalban “Rabok legyünk, vagy szabadok”. Ez volt a forradalom “szikrája”. 175 évvel ezelőtt a szabadságot merték vállalni, ami utat mutathatott 100 évvel később is. A 19. században egy nagyhatalom (Habsburg Birodalom) által erőszakolt uralommal szemben. Majd újra, a 20. században, 1956-ban a szovjet hatalommal szemben. Mert a népnek voltak forradalmárai, akik nem törődtek bele a zsarnokságba azzal, hogy “nem én követtem el a bűnöket, az én lelkiismeretem tiszta” (lásd “Gyugyu”, Ötödik pecsét) és voltak vezetői, akik vállalták a kötelességet, és nemet mondtak a kollektív tébolynak, nemet mondtak az őrült rendszerre és annak kiszolgálóira.
De ugye talán nem csak én vagyok, aki megérti a cinkost. Vagy inkább nem tartja igazi cinkosnak. Gyuricza úr, az Ötödik pecsét című film végén nem lesz forradalmár, mint többi társa, aki rátámad a Gestapóra, amikor elveik feladására kényszerítenék őket. Gyuricza látszólag lepaktál a hatalommal. Részt vállal a bűnben, de közben megmenti, ki tudja mennyi árva életét… Tette a kötelességét, a rábízottakat nem hagyta magára. Továbbra is az élete árán és annak kockáztatásával is.
A hatalommal paktumot kötni és a magunk területén tenni a kötelességünket csöndben. Nem “forradalmárkodni”. Igen, talán ez is lehet helytálló értelmezése a filmnek. De a kollektív téboly ellenére megőrizni ép elménket és menteni az őrülettől, akit csak lehet, azt hiszem ez is épp ennyire érvényes. Így azt gondolom, hogy Gyuricza úr is forradalmár volt, méghozzá az egyik legnagyobb.
Rájuk emlékezni, őket példaként emlegetni kötelesség.
Kiegészítés 2024. okt. 6-án, a vasárnapi héregi istentiszteletről jövet…
Ma Máté evangéliumából Péter történetéről volt szó. Péter 3-szor elárulta Jézust. Péter és Gyuricza úr ugyan azt tette. Megbocsáthatunk nekik? Nem emlékeztem, — erről keveset hallani — de Pétert élete végén keresztre feszítették. Ő azonban azt kérte, hogy ne úgy halljon meg mint Jézus, hanem fejjel lefelé feszítsék keresztre. Péter életét csak annak egészében lehet nézni és értékelni.
És vissza Aradra. Ha az ARADI 13 is meghúzódzkodott volna, Péter példáját követte volna, azaz kivárták volna azt az időt, amikor szükség lesz rájuk, akkor ma nem lenne mire emlékezni. Vagy egészen máshogy alakult volna a történelem. Ők vállalták a keresztet, hogy pontosan milyen elvek miatt, milyen elszánásból, vagy kötelességből, vagy egyszerűen nem volt mást tenniük, ez egyénenként változhat és nem lényeges különbség. Haláluk ezért is tragédia, egy nemzet ügye. Ők a legnagyobbak, életük példa. Mi valószínűleg elbuknánk egy ilyen feladat súlya alatt, ahogy Péter is elbukott. Meghúzódzkodva várnánk az idők jobbra fordulását. Ők valóban hittek a szabad, független, önálló országban.
A gondolatmenetnek nincs megnyugató lezárása. Talán ezért is kell emlékezni évről évre. Mert a helyzet nem egyszerű. Nagyon zsúfolt tényekkel, adatokkal, amiből egyet-egyet kiemelve jobban megérthetjük az egykor történteket, és magunkévá tehetünk abból valamit. De egy dolognak elég, ha megkérdőjelezhetetlenül tudatában vagyunk, és kisiskoláskortól éppen ezért fontos ennek a tudatosítása, olyan esemény ez, amelyet ismételni kell évről évre, ha sokáig nem is értjük az okokat, a miérteket. Beszélni kell róla.
Lezárás helyett ismét Illyéstől egy gondolat. Aki szerint van egy menet, “amely a maga igazával valahol az idők legelején megindult egy cél felé, amelyben mi is benne vagyunk, nem csupán a magunk életével, hanem őseinkével is — amelyben így utódainkéval is benne leszünk, mert ez a menet — ím halottaival is azt bizonyítja, hogy halhatatlan.” (Ebéd a kastélyban, 36.o.)
Juhász Zoltán András 