Ma a falunk határát kiengedtük a kezeink közül. Egy település legféltettebb kincsének kellene lennie, hogy óvja az őt körbevevő tájat, ami az idelátogatókat is elsőként fogadja. Azt a tapasztalati tudást – ami a terület több évszázados művelésével kialakult – hagyományos ökológiai tudásnak nevezzük. Az új birtokosok és tulajdonosok egy része ezzel a szemlélettel mit sem törődve törik kerékbe a kialakult mikroökológiai rendszert. Holott a valódi ökológiai tudás a táji adottságokhoz igazodó, a természeti– és kulturális értékeket fenntartó gazdálkodásnak az alapját képezi. Ez a tudás törékeny és egy-két generáció alatt szinte teljesen elveszíthető tudástípusok közé tartozik. Kötelesség felhívni a figyelmet arra, hogy a természeti- és kulturális értékekhez hozzátartozik a szőlő (!), a rétek, a kaszálók, a kutak, a bekerítetlen telkek stb.
Hogy hogyan működött régen a rétek kaszálása, azt szemléltesse itt egy 105 éves forrás.
“Tenyészállatok takarmányozására átengedett községi rétek lekaszálása s a széna behordása körüli teendők tárgyában előterjesztés. Községi bíró bejelenti, hogy a tenyészállatok részére átengedett réteken a fű lekaszálása s a széna behordása rövidesen eszközlendő lesz, miként is kéri a képviselőtesületet, hogy annak mikénti végrhajtása iránt az intézkedés megtétessék. Községi bíró előterjesztésére a képviselőtestület egyhangúlag kimondja, hogy a rétek lekaszálása, forgatás, gyűjtés és behordás az állattartó községi lakosok által teljesítendő oly képpen, hogy a fogattal nem rendelkezők a réteket lekaszálják, forgatnak és gyűjtenek, a fogattal rendelkezők pedig a szénát behordják. A végrehajtással a községi bíró megbízatik.”
MNL KEML 6/1920 jegyzőkönyv. Héreg, 1920. augusztus 28-án a Községi Képviselőtestületi ülésen. 35. o.
Juhász Zoltán András 