A Kgorong [ejtsd: horong] nem csak fogadóterem, hanem bejárat és találkozási pont, ahol a fontos kérdéseket nyíltan megbeszélhetjük egymással. Érezhető a kulturális különbség az angolszász kultúra „hall” fogalmához képest, ahol a várakozás inkább formális, távolságtartó gesztus. Nem is beszélve az „előszobáztatásról”, amit a magyar nyelvben nem a pozitív fogalmak között tartunk számon… A Kgorong épületrészben azonban más a dinamika: a látogatót azonnal hellyel kínálják, és a lényegi kérdésekről is itt, közvetlenül esik szó.Ma én is ebben az épületben tölthettem el a napomat.
A világ egyik legnagyobb egyetemén járunk. A hallgatók száma több mint 350 000. A monumentális kampuszon kívül még Pretoria városában is több épületet használ az egyetem. Az egyetem történetét átlátható és részletes modern történeti kiállítás mutatja be az 1836-os kezdetektől napjainkig. A története külön is érdekes és tanulságos. Ahogy azt az egyetemen lévő óriásplakát is jelzi, a hallgatók között volt Thabo Mbeki, (Dél-Afrika második elnöke), Nelson Mandela (1918-2013), Oliver Tambo (1917-1993) /róla a reptér kapcsán a Gradus-mester feljegyzései 22. részében írtam/, vagy Kofi Annan (1938-2018). A sort hosszan lehetne folytatni.
A kampuszt bejárva egy kortárs művészeti kiállítást fogadott az egyetem művészeti galériájában. Két művész munkái is megragadtak. Az első a kortárs festőművész, Wisani Manyisi. Megdöbbentő hangulatú képei a vidéki Afrika és a modern világ találkozásáról szólnak, sok humorral, és különleges-misztikus színhasználattal.
A másikuk Chuena Maelola alkotásai, aki nem riad vissza olyan anyagok újrafehasználásától sem, mint a “heciánzsák” (műnyag zsák).
A kampuszon van még az Archeológiai Múzeum, ahová a tervek szerint hétfőn megyünk vissza.
Juhász Zoltán András 