Gradus-mester feljegyzései 30. | Voortrekker monument

A napóleoni háborúk után (1815) a britek jó gyarmati pozíciókat szereztek Dél-Afrikában, és megjelentek itt az első telepeseik. Emiatt a búrok 1836-ban elhagyták a fokföldi gyarmatot és megindultak észak felé. Itt nem csak a “BIG 5” /oroszlán, leopárd, elefánt, orrszarvú (rinocérosz), kafferbivaly (buffalo)/ leselkedett rájuk veszélyként, hanem a területen élő őslakos törzsekkel is szembekerültek.

Ezt a vándorlást nevezik hollandul “Great Treknek”, azaz nagy vándorlásnak. Dél-Afrika északi területein saját államot alapítottak. Ez egy feszült politikai helyzetet eredményezett a britek és a búrok között, a húr pattanásig feszül, amikor kitört az első, majd a második búr háború a század végén.

A centenárium alkalmából készült az emlékmű Pretoriában, 1937-ben kezdődött az építése.

Az emlékművet gyönyörű kert veszi körül. Először felmásztam a legtetejére, ahonnan lefelé készítettem egy képet. Szédítő a látvány. Lent egy márvány emlékmű látható, amit a tetőn lévő lyukon át a nap december 16-án megvilágít. Afrikaans nyelvű feliratának fordítása “Mi érted, Dél-Afrika”.

Az emlékmű a Great Trek történetét meséli el domborműveken.

A kilátás fentről gyönyörű. Az egykori Siemens művek épülettömbjei is láthatók, amik néhány éve még sokaknak munkát adtak.

Kilátás fentről. Az épületet övező kerítésen a szekerek láthatók, amelyekkel nekivágtak a nagy útnak. Az épület körül a gyönyörű kert. Ottjártunkkor is folyamatosan dolgoztak benne a kertészek. Bent az épület alaksorában viaszbábus kiállítás mutatja be az életmódjukat és a használati tárgyaikat és az eredeti szekereket.

Hozzászólás