Gradus-mester feljegyzései 33. | Az emberiség bölcsője

Az emberiség bölcsőjében, azaz azon a helyen jártunk, ahol a legtöbb lelet előkerült, a legkorábbról az egykor élt emberi ősökről. Én megértem őket. Itt mindig süt a nap, kivéve amikor esik az eső. De a hőmérséklet folyamatosan 20 fok körül van és nem igazán meg 15 fok alá. A meleg is kellemes, nem az a kánikulai forróság, amit otthonról ismerhetünk.

Homo naledit 2013-ban fedezték fel, 7 km-re az “Emberiség bölcsőjétől”, attól a kiállítóhelytől, amelyet ma meglátogattunk. A lelőhely neve Rising Star. Maga a lelőhely jelenleg nem látogatható. Nagyon sok réteg előkerült is a korábban élt ősök közül. Az Australopitecus, Lucy sokkal idősebbek, vannak leletek, amelyek 3 millió évvel ezelőttiek. A modern homo sapiens megjelenése 200 000 évvel ez előttre tehető, nem millió évekre. De itt ilyen és olyan leletet is találni. Nagyon gazdag lelőhelyekben a terület.

A kutatók munkája 80 %-ban abból áll, hogy túrják a földet, ősmaradványok után kutatnak. Idegenvezetőnk elmondta, hogy nagyon nehéz megtalálni ezeket a fosszíliákat. Monumentális kiállítóhellyel emlékeznek a világörökség részének számító helyszínen.

A kiállítóhely egyik különlegességének számítanak a koponyák alapján elkészített arcrekonstrukciók. A munkafolyamatot bemutató tablók és az egyik rekonstrukció:

A föld alatti kiállítótérben egy rejtett mesterséges patak is helyet kapott, ahol csónakokba szállva lehetett végighaladni egy földtörténeti ösvényen.

Izzó kőzetek között siklik a csónakunk
Kijutottunk, ez a kép már Dél-Afrikai Gauteng egyik legszebb részén, az emberiség bölcsőjének a tetőerkélyén készült.

Hozzászólás