
A Vágon át, a Visztula mentén
Utunk viszontagságai mellett rendszeresen útkereszteződésekhez érkezünk, ahol dönteni kell. Ezért “együttutazásra” hívok mindenkit. Lehet jól és rosszul dönteni. Az nyer, aki a végén eljut velem az öt nap végén a célhoz. A mai kérdés: elmenjünk-e Częnstochowába a fekete madonnát megnézni, vagy inkább folytassuk utunkat Varsó felé? Figyelem, aki hibázik, annak elölről kell kezdenie a teljes utat.
A Vágon át, a Visztula mentén
Hajnalalban 2.45-kor gyülekezik a sötétben egy társaság. Pakolás, dobozok hangja. A Tisza melletti fülledt melegség éppen csak kicsit enyhült az éjjel. Hatan útnak indulunk, a kisbusz fényszórói és az előttünk haladók piros féklámpái világítanak az éjszakába. Meglepő, sokan vannak már úton.
Varsóig az út nagyon hosszú, megálló nélkül 9 óra. Mi 12 órája vagyunk úton. Feljöttünk a magyar Alföldön Budapestig, onnan Nógrád hegyei felvezettek bennünket a Tátra hágóira, átkeltünk a Vágon, majd közel négyórás kanyargók után megérkeztünk a hegyekben fekvő lengyel határhoz. Az első állomás Wadowice. II. Szent János Pál pápa szülőhelye.
A hagyomány szerint Rómába is innen szállították a franciakrémest, amit annyira szeretett. Csendes, Tata méretű kisváros, sok zarándokkal, turistával. Mi is megkóstoltuk a krémest, tényleg nagyon finom. Hamarosan indulnunk kell, folytatjuk az utat Krakkó felé. Krakkó gyönyörű, rejtélyes, izgalmas világváros, tele legendákkal. Csendesen kanyarodik el mellette a Visztula, ami kísérőnk lesz a továbbiakban, ahogy az Északi-tenger felé szalad.



A céklaleves új erőt adott az út folytatásához. De tanácskoznunk kellett: a lengyel Alföld hatalmas, az út igen egysíkúvá válik, dombok, lejtők, erdős puszták, gyümölcsösök váltogatják egymást. Közel 400 km megtétele vár ránk, és tudjuk, hogy Napóleon hadseregét is megviselte a hosszú. A kisbusz is megfáradt, a fékek forrósodtak. Mit tegyünk, forduljunk Częnstochowa felé vagy a nagy síkságon folytassuk tovább? Kedves Olvasóim, kérem, ha ide értek, vegyetek elő egy térképet, hogy megértsék a nehézséget. Mindkét út számos viszontagságot tartogathat.
A-válasz: folytasd az utat Częnstochowa felé, ahol új útitársakra, barátokra és erőre lelhetsz
B-válasz: folytasd az utat Varsó felé, küzdj meg egyben a hosszú távolsággal




Egy hozzászólás a(z) “Gradus-mester feljegyzései, 17. rész (Lengyelország 01)” bejegyzéshez
A – válasz.
KedvelésKedvelés