Ha valaki fellapozza az 1916-os magyar földreform- és adópolitikai vitákat, meglepően ismerős érvekkel találkozhat. Több mint száz év választja el Polónyi Géza és Zselénszky Róbert gróf korát a Tisza-kormány 2026-os vagyonadó-tervezetétől, mégis ugyanaz az alapkérdés tér vissza: meddig magánügy a vagyon, és mikortól közügy?
Ha valaki becsületes munkával, vállalkozással vagy örökléssel jutott vagyonhoz, akkor az államnak van-e erkölcsi joga újra és újra elvenni belőle pusztán azért, mert valaki gazdag?
A régi vita: a földnek rendeltetése van
Polónyi Géza a dualizmus korszakának politikusa, jogásza, rövid ideig igazságügy miniszter (1906-1907). Nézete szerint a vagyon, különösen a földtulajdon nem pusztán magántulajdon volt, hanem ahhoz egyfajta közösségi rendeltetés kapcsolódott. Elítélte az egyházi nagybirtokokat, mert rosszul kezelték őket, elsősorban a katolikus püspöki kart hibáztatta ezért. A püspökök ugyanis sokszor nagybérlőknek adták ki, akik további kisbérletek alakításával nagy haszonra tettek szert. Megoldásként szekularizációt (és az egyházi nagybirtokok állami átvételét), birtokmaximumot, progresszív adóztatást és olyan örökösödési szabályokat javasolt, amelyek megakadályozták volna a nagybirtokok újratermelődését.
Érvelése mögött az a gondolat húzódott meg, hogy a vagyon társadalmi felelősséggel jár. A földnek nemcsak tulajdonosa, hanem rendeltetése is van: családokat kell eltartania, népességet kell megtartania, és a nemzet gazdasági erejét kell szolgálnia – vélekedett Polónyi.
Ellenvetésként a nagybirtokosok nevében Zselénszky Róbert gróf, az Országos Magyar Gazdasági Egyesület (OMGE) egyik vezetője szólalt fel a vagyonadó mezőgazdaságra gyakorolt hatásáról. A vagyonadó Zselényszky érvelése szerint a nagybirtokokat túlságosan megterhelte volna, azok nem lettek volna képesek a megnövekedett terheket viselni. A nagybirtok ezen kívül a gazdaság egyik pillére, Zselénszky szerint számos embernek (cselédek, napszámosok) biztosított kiszámítható munkát, a termelési eredményei is biztosabbak mint a kisbirtoké.
Polónyi válaszában ironikusan “cifra aranyos nyomorúságnak” nevezte a nagybirtokosok helyzetét, valamint utalt arra, ha ilyen jól jövedelmez a nagybirtok, akkor miért probléma számukra a vagyonadó befizetése. Zselénszky felszólalását kiforgatva így éppen a nagybirtokok felosztásának igazolását látta bizonyítottnak.
A 2026-os vita: a milliárdok társadalmi felelőssége
A mostani adótervezet céljai között a “tisztességes közteherviselést”, “a kiemelkedően vagyonos emberek” szolidaritását tüntette fel a javaslat. A javaslattevők úgy fogalmaznak, hogy a törvénytervezet a “kiemelkedő vagyoni helyzetben megtestesülő gazdasági teherbíró képesség bevonása a közteherviselésbe.”
A Tisza-kormány által támogatott vagyonadó tervezete szerint az 1 milliárd forintot meghaladó nettó vagyon után évi 1%, 100 milliárd forint felett pedig 1,5% adót kellene fizetni. Az adóalapba az ingatlanok, vállalati részesedések, befektetések és külföldi vagyonelemek is beletartoznának.
A kormány érvelése szerint a magyar adórendszer jelenleg elsősorban a fogyasztást és a munkát terheli, miközben a nagy vagyonok viszonylag kisebb közvetlen adóteherrel szembesülnek. A vagyonadó célja ezért a teherbíró képesség erősebb figyelembevétele.
A kritikusok – köztük Nagy István volt agrárminiszter – ugyanakkor arra figyelmeztetnek, hogy a nagy értékű, de nem feltétlenül likvid vagyonelemekkel rendelkező vállalkozások és mezőgazdasági üzemek számára az adó akár működési nehézségeket is okozhat.
Hasonlóságok és különbségek
Az adótervezetek koncepciójában közös elem, hogy mindkettő hangsúlyozza a nagy vagyon birtoklásának közösségi felelősségét, azaz a társadalmi igazságosság jegyében el lehet venni belőle adó formájában.
Mennyi az annyi?
Az 1916. évi XXXII. tc és annak 1916-os végrehajtási rendelete szabályozta az adó mértékét. Az 50 000 Koronát meghaladó vagyonokat adóztatták meg.”Az enyhén progresszív adó legkisebb kulcsa kezdetben 1,2 ezrelék, a legmagasabb pedig 5 ezrelék volt.” Azaz a Tisza által tervezett legmagasabb vagyonadó a százalékos adókulcs alapján a háromszorosa az akkori tételnek. (A terhek pontos összehasonlításához további részletszabályokat is figyelembe kell venni, amitől most eltekintek. Például 1916-ban a birtokból származó jövedelem után fizetett adó egy adott korlátozásokkal levonásra kerülhetett, ami jelentősebb könnyítést jelenthetett, ugyan így a mostani tervezetnek is számos részletszabálya van.).
Ehelyett néhány kérdést szeretnék közzétenni, amelynek több beszélgetés során fogalmazódtak meg. A lista továbbra is mindkét végén nyitott. Tehát lehet csökkenteni (megválaszolni), és bővíteni a kérdések sorát. A közös továbbgondolás talán közelebb vihet a vagyonadó körüli dilemmák keretezéséhez:
- Nem elég meggyőzni önkéntesen a gazdagokat, hogy támogassák a szegényeket lehetőségükhöz mérten?
- Nem jobb-e, ha a tulajdonos maga rendelkezik arról, hogy miként szeretné a közt szolgálni a vagyonával? Ahhoz, hogy a közösségért felelős tulajdonosok legyenek, ahhoz pedig nem az oktatást, a nevelést kellene fejleszteni?
- Ha a demokratikus egyetértés indokolhatja a tulajdon elvételét? És a szabadság elvételét is indokolhatja?
- Miért érezzük az 1 és a 1,5%-ot jogosnak?
- Ha jogosnak érezzük, akkor miért állunk meg itt? Miért nem magasabb? Miért pont ennyi?
- Miért nem fizetünk akkor egységesen minden vagyon után?
- Milyen felelőssége van annak, aki vagyonos?
- Ki felé tartozik az, aki vagyonos? Mi az alapja ennek a tartozásnak? A közösség hogyan járult hozzá az ő vagyonosodásához?
- Mi a vagyon alapja? Egyéni teljesítmény, siker?
- Mit jutalmaz a társadalmunk nagy vagyonosodási lehetőséggel? (Kockáztatást?, A rizikó vállalását? Vagy a szakértelmet? A teljesítményt?)
